Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Harlekin Bábszínház Eger

3300 Eger, Bartók Béla tér 6

Harlekin Bábszínház képek

  • A Harlekin bábszínház épülete - Harlekin Bábszínház

Harlekin Bábszínház információk

A Harlekin Bábszínház és társulat

 
 Az egri bábszínház története 1965-ban kezdődött, amikor Demeter Zsuzsa kezdeményezésére középiskolásokból álló társulattal megalakult az Egri Bábszínpad.
Egy évvel az indulás után máris szép sikereket ért el a csapat a Pécsi Felnőtt Bábfesztibálon.
 
Akkoriban Eger volt a gyermek bábjátékosok módszertani központja, a bemutatókon kívül tanfolyamokat, tájkonferenciákat, bábfesztiválokat és szaktáborokat is szerveztek a színház tagjai. A társulat szép sikereket ért el az ország minden táját, 1972-ben a Ki-Mit-Tud döntőig is eljutottak.
 
1979-ben a társulat átalakult, és új helyszínre, az Úttörőházba (ma Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ) költözött.
 
1985-ben, mint a Gárdonyi Géza Színház tagozata, a vidéki bábszínházak közül másodikként megalakult az egri Harlekin Bábszínház.
 
A Harlekin Bábszínház elsősorban a gyerekeknek játszik, műsoruk a világ meseirodalmát, a magyar népmeséket és kortárs magyar írók műveinek bábszínpadi átdolgozásait is egyaránt magába foglalja.
 
A gyerekelőadások mellett minden évadban egy-egy felnőtt előadást is színpadra kerül. Ilyen volt a nagy sikerű 1993-ban bemutatott Szamártestamentum volt. A színdarab hét etűdben, hétféle technikával mutatta be a középkori francia pajzán históriákat. Az előadás Unima-Nagydiplomát kapott.
 
A bábszínház hétvégenként vasárnapi matiné előadásokat tart, a kisgyermekes családok nagy örömére.
 
A Harlekin Bábszínház rendszeresen részt vesz magyarországi és külföldi fesztiválokon is, így bemutatkozott már Romániában, Ukrajnában, Lengyelországban és Spanyolországban.
 
2005 tavaszán a Harlekin Bábszínház hagyományteremtő szándékkal megrendezte az I. Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Fesztivál, Eger Város Idegenforgalmi és Kulturális Irodájával együttműködésben.

2006-ban teljesen új épületbe költözött a nagysikerű társulat, ahol egy stúdiószínpad is segíti a színészek munkáját.

 

Forrás:  Wikipédia



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Egri Kulturális és Művészeti Központ

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ 2008. január 1-én alakult, meg 4 korábbi kultur...

Az egri Gárdonyi Színház modern épülete
Gárdonyi Géza Színház

Az egri színház negyvenévnyi várakozást követően készült el. Terveit Légmán Imre és...

Még több Látnivaló Egerben

Egri Kulturális és Művészeti Központ

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ 2008. január 1-én alakult, meg 4 korábbi kultur...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Étel & Ital a közelben

1 Gacsal Étterem és Borszalon
Gacsal Étterem és Borszalon Eger

Gacsal Étterem és Borszalon Eger

Szállás a közelben

1 Átrium Apartmanház Eger

Az Átrium Apartmanház az Ön otthona Egerben Az I.osztályú,otthonos apartmanház Eger belv

2 Bartók-tér panzió Eger

A panzió a csendes Bartók Béla téren található, 3 percre a sétáló belvárostól és a ...

3 Aranykert Vendégház Eger

{b}Szobák, szolgáltatások{/b} Két barátságosan berendezett, kényelmes szobában szállha...

Shopping a közelben

1 Agria Park Bevásárlóközpont

Az Agria Park Eger és környéke bevásárló és szórakoztató központja, ahol az egész cs...

3 Dr. Sipos Jenő-Király Patika

gyógyszertárak, patikák, gyógyászati segédeszköz, homeopátia, bankkártya elfogadás, e...

Megosztom



Látnivaló kereső Eger

Partnereink




Facebook